Információ Technológia joga
Szakterület
Az informatika területén átfogó jogi szolgáltatásokat nyújtunk mind az informatikai szolgáltatók, mind az informatikai szolgáltatásokat igénybe vevő vállalatok számára. Tanácsot adunk komplex rendszerbevezetési és rendszerintegrációs projektekhez, IT támogatási szolgáltatási megállapodásokhoz, szolgáltatási szint (SLA) megállapodásokhoz és védett szoftvertermékek licencszerződéseihez, legyenek azok végfelhasználói licencszerződések vagy vállalatok számára szóló szoftverlicenc-szerződések. Széles körű tapasztalattal rendelkezünk mind a többrétegű, keretszerződést és egyedi megrendeléseket tartalmazó, mind az egyedi szolgáltatási megállapodások terén. Tanácsot adunk domain-tulajdonos ügyfeleinknek domain-visszaélésekkel kapcsolatos ügyekben, és támogatjuk őket honlapjaik jogszabályi megfelelésében.
Szolgáltatásunk igénybe vehető a magyarországi működési engedélyekért folyamodó cégek informatikai szabályzatainak megfeleltetéséhez is. Szakértelmünk kiterjed az informatikával kapcsolatos szellemi tulajdon minden aspektusára, beleértve többek között a védett szoftverek szerzői jogait is.
A szakterület vezetője
SPECIÁLIS TUDÁS
Szakterületeink
Adatvédelem
Szakterület
Az adatvédelemmel összefüggésben a Kapolyi Ügyvédi Iroda jogi tanácsadást nyújt komplex adatvédelmi megfelelési és szabványosítási projektekben vállalatcsoportok számára. Ezen túlmenően segítséget nyújtunk ügyfeleinknek adatnyilvántartásaik, adatvédelmi szabályzataik és adatvédelmi tájékoztatóik, érdekmérlegelési tesztjeik és adatvédelmi hatásvizsgálataik, valamint személyes adatokkal kapcsolatos megállapodásaik és folyamataik napi szintű fejlesztésében és aktualizálásában.
Tanácsot adunk ügyfeleinknek belső szervezetük optimalizálására, és felkészítjük őket az adatvédelemmel kapcsolatos szabályozási követelmények szervezetükre szabott betartására.
A szakterület vezetője
SPECIÁLIS TUDÁS
Szakterületeink
Vitarendezés / Jogérvényesítés
Szakterület
Ügyvédi Irodánk a gazdasági-, a polgári- és a munkajog területén és különböző közigazgatási ügyekben képviseli ügyfeleit magyar rendes bíróságok, valamint hazai és nemzetközi hatóságok, felügyeleti szervek, állandó-, illetve eseti választott bíróságok előtt zajló eljárásokban. Évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkezünk a bíróságok előtti peres eljárásokban a hatékony jogi képviselet ellátásában, és ennek során a bírósági jogalkalmazás aktuális fejleményeit és a bíróságok napi működését messzemenően figyelembe vesszük.
Peres praxisunkban jelentős számban fordulnak elő kártérítés megfizetése, szerződés teljesítése iránti perek, sajtó-helyreigazítási perek, fogyasztói jogérvényesítési és felszámolási perek.
A perbeli képviselet ellátása során és azt megelőzően nagy hangsúlyt helyezünk a jogviták lehetőség szerint ésszerű időn belüli, gazdaságos és mindkét fél számára elfogadható rendezésének elősegítésére. Irodánk keretei között lehetőség van a vita rendezésére mediációs ülés keretében, amelynek során a vitázó feleknek lehetőségük van arra, hogy problémájukra olyan megoldást találjanak, amelyre bírósági vagy hatósági eljárás során nem feltétlenül lenne lehetőség. A mediáció egyik pozitívuma – a gyors és költségtakarékos vitarendezés mellett – az, hogy ennek során a döntést a felek hozzák meg, nem egy külső, harmadik személy, így a felek a problémájukra egyéni, mind a két fél számára kielégítő megoldást találhatnak.
A szakterület vezetője
SPECIÁLIS TUDÁS
Szakterületeink
Szellemi alkotások joga
Szakterület
Teljes körű szolgáltatást nyújtunk ügyfeleink szellemi tulajdonának akvizíciója, védelme és hasznosítása kapcsán. Ennek keretében képviseljük ügyfeleinket a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, valamint a külföldi és nemzetközi hatóságok előtt induló regisztrációs és egyéb eljárásokban, tanácsadást nyújtunk mindenfajta szellemi alkotásra vonatkozó tranzakcióban, biztosítva azt, hogy ügyfeleink sikeresen szerezzenek jogot az adott technológia, illetve szellemi alkotást védő jogi oltalom vonatkozásában. Hatékony segítséget nyújtunk bármilyen szellemi alkotással kapcsolatos jogsértés elleni fellépésben peres ügyek, valamint hatóságok előtti eljárások keretében. Közreműködünk ügyfeleink IP portfóliójának hasznosítása érdekében kötött megállapodások tárgyalásában és elkészítésében.
Ügyfeleinknek támogatást nyújtunk önálló szellemi tulajdonvédelmet nem élvező, azonban vagyoni értékkel rendelkező jogokkal kapcsolatosan is. Segítséget nyújtunk az üzleti titkokat megfelelően védő belső szabályozások, valamint szerződések kialakítása folyamán és tanácsadást nyújtunk ahhoz, hogy ügyfeleink know-how-jukat leghatékonyabban tudják megvédeni.
A szakterület vezetője
SPECIÁLIS TUDÁS
Szakterületeink
Hatósági ügyek / Energiajog
Hatósági ügyek / Energiajog
Szakterület
A Kapolyi Ügyvédi Iroda hatósági ügyekkel foglalkozó csapata széles körű tapasztalatokkal rendelkezik a legkülönbözőbb engedélyezési és hatósági ügyekben. A csoport számos jelentős ügyfelet támogatott hagyományos és megújuló energia- és bányajogi engedélyezési eljárásokban (upstream, illetve energia kereskedelem) mind induló projekteknél, mind pedig a régebbi befektetések napi ügyeit és módosítási igényeit intézve, valamint rendszeresen nyújtott jogi támogatást és látott el képviseletet a különböző közlekedési ágazatokat, vegyipari és egyéb gyártási tevékenységet, illetve hulladékgazdálkodást érintő hatósági eljárásokkal, vizsgálatokkal kapcsolatban.
A csoport szakterületei közé tartozik a közigazgatási jog, környezetvédelmi és hulladékgazdálkodási jog, távközlési jog, e-commerce, illetve a közbeszerzési ügyek is.
A szakterület vezetője
SPECIÁLIS TUDÁS
Szakterületeink
Kockázati tőke befektetések
Szakterület
A tőkepiaci és társasági jog / M&A területeken szerzett szakértelmünk és kollégáink sokéves tapasztalata adja a hátteret ahhoz, hogy a kockázati- és magántőkealapok és tőkealap-alapkezelők számára teljes körű szolgáltatást tudunk nyújtani, amely lefedi a befektetésekhez és exit-ekhez kapcsolódó tranzakciós tanácsadást és egyben a tőkealapok, valamint tőkealap-kezelők részére nyújtott szabályozási és compliance tanácsadási jogi szolgáltatásokat.
Ezen szolgáltatásaink keretében tanácsadás nyújtunk a kockázati tőke és magántőke típusú tőkebefektetési és exit tranzakciókban, kockázati tőke és magántőke alapok alapításában, alapkezelési szabályzatok elkészítésében és módosításában, a tőkealap-kezelők megfelelőségi követelményeihez kapcsolódó működési szabályzatok kidolgozásában, valamint az alapkezelők felügyeleti engedélyezési kérdéseiben.
A szakterület vezetője
SPECIÁLIS TUDÁS
Szakterületeink
Fizetésképtelenség / reorganizáció
Szakterület
Ügyvédi Irodánk széleskörű tapasztalatokkal rendelkezik követeléskezelési ügyek jogi támogatásában, ennek keretében a tartozások behajtása érdekében végrehajtási, csőd- és felszámolási eljárásokban jogi képviseletet lát el.
Ügyvédi Irodánk végrehajtási és felszámolási kifogásolási eljárásokban, valamint fizetési meghagyásos eljárásokban is gyakran közreműködik.
A szakterület vezetője
SPECIÁLIS TUDÁS
Szakterületeink
Compliance
Szakterület
Ügyvédi Irodánk átfogó compliance szolgáltatásokat nyújt ügyfelei részére az alkalmazandó külső és belső szabályoknak való megfelelés biztosítása érdekében. Tanácsainkat kockázat alapú megközelítésre építjük, amely lehetővé teszi a jogi, üzleti és működési kockázatok hatékony azonosítását, priorizálását és kezelését.
Compliance tanácsadási tevékenységünk lefedi a versenyjogi, adatvédelmi, korrupció-megelőzési, etikai, valamint egyéb, ágazatspecifikus compliance területeket. Részt veszünk a kockázatértékelések elkészítésében, a jogszabályi követelményeknek megfelelő belső szabályzatok, eljárásrendek kialakításában továbbá belső megfelelési vizsgálatok és auditok lefolytatásában (akár kulcsszavas keresési modellekkel).
Igény esetén vállaljuk a megfelelési funkció teljes körű ellátását is, akár kiszervezett compliance menedzsment keretében vagy meghatározott projekt alapon. Támogatást nyújtunk a multinacionális vállalatcsoportok belső szabályainak helyi implementálásában, a megfelelési struktúrák kialakításában és működtetésében, valamint a compliance folyamatok folyamatos felülvizsgálatában és fejlesztésében.
Szolgáltatásaink kiterjednek az összeférhetetlenségi ügyek kezelésére, az etikai és magatartási szabályok (Code of Conduct) kialakítására és alkalmazására, a belső audit megállapítások implementálására, a bizalmas információk és üzleti titkok kezelésének felügyeletére, továbbá a szabályszegések és bejelentések kivizsgálására. Tapasztalattal rendelkezünk bejelentővonalak (whistleblowing csatornák) jogi megfelelőségének kialakításában és működtetésének támogatásában is. Ügyfeleinket az üzleti működésükhöz igazított gyakorlati tanácsokkal és célzott képzésekkel támogatjuk a megfelelési kultúra megerősítése és a jogsértések megelőzése érdekében, figyelembe véve a szervezet méretét, iparági sajátosságait és kockázati profilját.
SPECIÁLIS TUDÁS
Szakterületeink
Versenyjog
Szakterület
Munkatársaink széles körű szakmai tapasztalattal rendelkeznek a versenyjog számos területén, ideértve elsősorban a versenyjogi értelemben vett fogyasztóvédelmet, a fogyasztók, illetve üzletfelek tájékoztatására irányadó szabályozást és gyakorlatot, valamint a vállalkozások összefonódását és a gazdasági versenyt korlátozó ún. kartell megállapodások kapcsán felmerült versenyjogi ügyeket. Szakmai tapasztalatunk kiterjed az erőfölénnyel való visszaélés, illetve a jelentős piaci erővel való visszaélés eseteire is. Érthető gyakorlati tanácsokkal látjuk el ügyfeleinket a tisztességtelen verseny piaci szereplők közötti megnyilvánulása esetében, továbbá a jóhírnév és az üzleti titok versenyjogi védelme körében. A fenti területeken hatékony képviseletet látunk el a Gazdasági Versenyhivatal, illetve szükség szerint a bíróságok előtt.
Több éves szakmai tapasztalattal és a legjobb nemzetközi gyakorlatok ismeretében támogatjuk ügyfeleink teljes körű versenyjogi megfeleltetését. Komplett versenyjogi kockázatelemzéseket végzünk és az adott vállalat üzleti működésére szabott versenyjogi programot készítünk.
Tevékenységünk az ügyfél igényeihez igazodóan kiterjed szabályzatok kidolgozására és frissítésére, akár komplex belső versenyjogi vizsgálatok elvégzésére és a versenyjogi tudatosságot fokozó tréningek megvalósítására. Kifejezetten kedveltek versenyjogi útmutatóink, például az ún. „hajnali rajtaütés” esetére történő felkészítő programunk. Mindezeket érthetően és az ügyfelünk üzleti szempontjait szem előtt tartva végezzük. Ügyvédi tevékenységünket igény szerint Compliance szolgáltatásokkal egészítjük ki , hogy ügyfeleink szervezeti szinten is felkészültek legyenek a versenyjogi kockázatok kezelésére. Compliance szolgáltatásainkról itt talál további információt
SPECIÁLIS TUDÁS




Photo by Kendall Ruth on Unsplash

melinda-gimpel-687600-unsplash
Photo by Frederic Köberl on Unsplash