dr. Habóczky Sándor – Partner, Senior ügyvéd

 

 dr. Habóczky Sándor – Partner, Senior ügyvéd

Tel: (1) 267 3975

Fax: (1) 267 3949

Email: haboczky@kapolyi.com

Szakmai tapasztalat:  Tanulmányok:

A Kapolyi Ügyvédi Iroda senior ügyvéd partnere.

Szakmai pályafutását 1996-ban kezdte. Szakvizsgáit követően 1999-től 2001-ig alkalmazott ügyvédként, illetve kereskedelmi banki jogtanácsosként dolgozott Budapesten. Ezt követően az egyik vezető nemzetközi ügyvédi iroda M&A ügyletekkel foglalkozó csoportjához csatlakozott, ahol több mint öt évet töltött el, főként tranzakciós megbízásokkal foglalkozva.

Jogi diplomáját a szegedi József Attila Tudományegyetem Jogtudományi Karán szerezte 1996-ban. Jogi szakvizsgáját 1999 februárjában szerezte meg. 2001. augusztusától a Budapesti Ügyvédi Kamara tagja.
2007. évtől három évig az elsősorban hazai magánbefektetői kört támogató, magyar tulajdonú ügyvédi társulás egyik vezető tagja volt, majd 2010-ben partnerként csatlakozott a bécsi központú Schönherr magyarországi ügyvédi irodájához, ahol hét és fél évet töltött el. Ebben az időszakban a budapesti iroda ingatlanjogi, peres és szabályozott jogi/energiajogi praxisait vezette, illetve jelentős tranzakciós megbízásokban is tevékenyen közreműködött.

Angol nyelven felső fokon, németül közép szinten beszél.


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezettek a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezár